Sziasztok!

Lili vagyok az "idősebbik"! Hát, hogy tudjátok elmondom, hogy én voltam az ajtóhoz közelebb. Féltek is anyuék, hogy egyszercsak idő előtt kinyíllik az az ajtó s kipottyanok rajta. Hála az égnek ez nem történt meg! Már anya pocakjában is akaratos voltam, de legalább én hajlandó voltam anyával néha beszélgetni, nem úgy mint az öcsém. Sokat mocorogtam s az én szívem mindig hevesebben dobogott mint a tesómé.

Végül 2600 grammal és 49 cm-rel láttam meg a napvilágot! Na nem az ajtón jöttem, mert bár én jó irányban voltam, az öcsi nem tudott volna rendesen kisétálni az ajtón, így egyszercsak megkapott és jól kiemelt a dokibácsi a lábamnál fogva! Úgy ordítottam, hogy vegyék tudomásul, ennek nem ez a módja kérem szépen! De amikor meghallottam anyu meg apu hangját azonnal megnyugottam s vártam türelmesen, hogy az öcsém is kövessen ezen a hosszú és bonyolult úton, amit életnek neveznek.

Voltak körülöttünk egy csomóan, össze-vissza vizesztek, meg ránkhúztak valamit, amitől ismét melegben éreztük magunkat. Folyamatosan ordítottam, mert már nagyon hiányzott az anyu. Aztán végre elvittek hozzá, ahol ismét összebújhattunk mint régen s azonnal valami finomság után kutattam. Olyan-olyan finom volt, édes és fehér, a nagyok tejcsinek hívták. Tudtam, hogy ezt sokáig szeretni fogom. 6 napot töltöttünk a kórházban ahol én csak szopiztam meg csucsukáltam és sokszor összebújtunk a tesómmal, na meg anyuval is. De az apu már nagyon-nagyon hiányzott, így az anyu úgy döntött elmegyünk hozzá! Eljött értünk egy nagy fekete kocsival és elutaztunk oda, amit úgy hívnak haza. Hát, ezt a helyet én azóta is nagyon szeretem, mert van benne saját szobánk az öcsivel, meg saját ágyam az ablak mellett és valahogy olyan mintha mindig is itt laktunk volna.

Eleinte sokat lógtunk az anyun, mert olyan fini volt a tejcsi, meg olyan jó volt hozzá bújni és nagyon élveztem amikor anyuék magukhoz vettek az ágyukba. Szépen elkezdtem nőni a tejcsitől, 8 hetesen már mosolyogtam az anyuékra, majd az ismerősökre. Sokat sétáltunk a városban, annak ellenére, hogy nagyon hosszú hideg tél volt. Nem fáztunk meg, mert a tejcsi megvédett minket. 12 hetesen már nagyon el tudtam érni, hogy felvegyen apu, csak ki kellett jó alaposan engednem a hangom (ez azóta is működik). 4 hónaposan már nyúltam a játékokért, mert annyi volt a sok szép szines játék a járókába, hogy nem lehetett nekik ellenállni! 6 hónapos koromig nem kaptam csak tejcsit, aztán anya szépen lassan elkezdte kóstoltatni velem az almát, banánt, barackot s sok finom mást is! Nagyon szépen tudtam kanállal enni, anya sokszor mondta, hogy olyan mintha mindig kanálból ettem volna. 6 és fél hónaposan hasról hanyat fordultam, mert útálok hason lenni. Anyunak meg az volt a mániája, hogy állandóan hasra tett! Eleinte csak nyígtam, hogy fordítson meg, de miután a füle botját sem mozdította, így megpróbáltam magam. Útáltam a meleget, olyankor mindig sokkal nyűgösebb voltam mint máskor. Szeretek sokszor keveset aludni, amit anyuék azért nem szeretnek, mert az öcsém meg pont fordítva csinálja kevésszer sokáig alszik. Anya sokszor törpillának hívott, mert egy picit kisebb vagyok az átlagnál, de azt modják attól még szeretnek. Hat hónaposan 6200 gramm és 65 cm voltam.... folyt.köv.